(Bocsi, hogy ennyit késtünk. Ezen a hétvégén két résszel jövünk. Holnap hozzuk a következőt, amiben J-hope pov lesz. Egyikünk elutazik nagyon messze, ezért másfél hónapig pihentetjük blogot. Reméljük megértitek ˘-˘ Előre is nagyon sajnáljuk, de majd augusztusban bő kárpótlást kaptok.
Véleményeket várunk ide is és facebookra is^^)
Véleményeket várunk ide is és facebookra is^^)
Suga Pov.
Mikor Jungkook elmondta nekem az igazat a fürdőbe, egy
kicsit meglágyult a szívem. Nem tudom, hogy miért mondta az nap este, hogy
szeret. Lehet még kicsi, hogy átérezze az érzéseit. Sokszor nekem is nehezen
megy, hogy legalább apámnak azt mondjam, hogy szeretlek, pedig ő legalább
ennyit megérdemelne.
Bevezettem a szobába és az ölembe ültetve, mosolyogtam fel
rá. Nem tudom, mi tetszik nekem ebben a fiúban, hiszen olyan gyerekes még, és
természetesen ő is fiú. De az az érzés felejthetetlen, ahogy karjaimban tartom,
törékeny testét a zuhany fülkében, és szinte testünk egyszerre diktálja a
szerelem ritmusát. Hiszen nem mondhatom azt, hogy mi szexeltünk, mert az olyan
dolog, ami vagy szeretőknél van, vagy pedig akik csak egy éjszakás kalandot
akarnak. Mi inkább szeretkeztünk. Ha ő nem is tudja, mit érez irántam, de
az biztos, hogy én teljes mértékben belé szerettem.
Szép ajkait figyeltem, ami egy idő után mosolyra húzódtak.
- Mire gondolsz? – kérdezte, édes kis hangján.
- Arra, hogy mennyire szeretlek – öleltem szorosan magamhoz,
és belepusziltam a nyakába.
Láttam, hogy aranyosan elpirul, ami elég lányosan hatott, de
nála már megszokottak az ilyen dolgok.
- Jungkook? – kérdeztem rekedtes hangon – Mi kell ahhoz, hogy
te is belém szeress? – simítottam meg, puha arcát.
- Hogy több dolgot tudjak rólad – emelte át az egyik lábát,
hogy szemből ülhessen az ölembe.
- 21 éves vagyok. 1993-ban születtem március 9-én. 176cm
vagyok. Az egész nevem Min Yoon Gi. Csak apámmal élek, de ő mindent megtesz
értem. Sok csajom volt idáig, de igazából egyiket se szerettem annyira. Te vagy
az első fiú az életembe, aki iránt szerelmet érzek.
Mosolyogva hallgatott végig. Annyira édesek voltak a
gödröcskéi az arcán.
- Most már jó? Szeretsz? – kérdeztem, szinte már lihegve.
Lassan közeledett arcával és egy apró puszit adott a számra.
- Bizonyítsd be, hogy megérdemelsz engem –mosolygott, és egy
kaján vigyorral megmozdította csípőjét, férfiasságomon.
- Be…benne vagyok – akadoztam a hirtelen jött élvezettől.
Nem tudtam mit akar csinálni, de már vártam a folytatást.
Amikor szemeibe néztem, egyféle csillogást láttam bennük.
Nem tudom, hogy ez a kéj, a szerelem, vagy a vágy csillogása volt, de nekem
nagyon tetszett, és elindított bennem egy hullámot, ami a vért farkamba
vezérelte.
- Hmm – nyikkant fel, mikor nadrágon keresztül is szinte bele
állt a fenekébe férfiasságom.
- Baj van? – kérdeztem vigyorogva, és magam alá gyűrve
megcsókoltam.
Egy darabig nem viszonozta a gesztust, majd először csak
lágy puszikat adott számra, aztán egyre mélyebbre vezérelte nyelvem benne.
Két lábát csípőm köré fonta és egyenletes tempóban kezdte el
mozgatni az ágyékát. Farka enyémhez dörzsölődött, ami egy jól eső nyögést
váltott ki belőlem. Elhúzódtam ajkaitól és vállára fektettem a fejem.
-Yoongi – suttogta a nevem a fülembe, szinte már nyögve, de
a csípője mozgatását nem hagyta abba.
- Mondjad… édesem- becéztem először, amin szerintem meg is
lepődött, mert egy pár másodpercre abba hagyta a mozgást.
- E…ez nagyon j…jó –
nyögte.
- Tudom- mosolyodtam el és fülébe haraptam.
- Y…Yoongi.. így el fogok menni – nyögött fel hangosabban,
ami bennem is megütött egy olyan pontot, hogyha nem kontrolálom magam,
elmegyek.
Gyorsabb tempóra váltott, ezért már én se nagyon tudtam
fékezni a hangom, és néha-néha jólesően belemorogtam a fülébe.
Benyúltam pólója alá és puha bőrét kezdtem el simogatni.
Ő csak erősen magához húzott és édes hangján nyögött a
fülembe.
Éreztem, hogy nadrágja már elég nedves, szóval már egy
kicsit elment, de még nem teljesen. Vele szerettem volna elélvezni, hiszen a
szerelmesek is mindig azt teszik. Én is Jungkook szerelme akarok lenni és be
akarom neki bizonyítani, hogy igen is összeillünk és, hogy tudok rá vigyázni és
megbecsülni.
- Yoongi? – hagyta abba egy picit a mesés tevékenységét. – Te
szeretsz engem – nézett szemeimbe.
Nyeltem egy nagyot, hogy ne sírjam el magam, amilyen
gyönyörű ez a fiú, és egy ilyen irtó cuki kérdést tesz fel nekem, az édes kis
hangján.
- Igen. Nagyon, nagyon – csókoltam meg szenvedélyesen, amit ő
is ugyan olyan nagy hévvel viszonzott.
Lerántottam róla a pólóját, hogy hozzá érhessek csodaszép
bőréhez. Végig simítottam egész felső testén, néhol egy picit ott tartva,
szinte forró kezem.
Jungkook, csak nagy szemekkel nézett fel rám. Most már nem
mozgatta a csípőjét, csak azt várta, hogy én kényeztessem őt.
Ezen elmosolyodtam, és pici puszikkal hintettem be nyakát, egy
helyen meg is szívtam.
- Yoongi.. Ne, mert megfog látszódni – suttogta.
Nyiiiii hááá huuu haaaa juuujj anyááám!!! *o* :3 <3
VálaszTörlésBoldoggá tettétek a napaomat. Köszönöm :3 <3
Suga egyszerűen olyan CUKOR XD Elolvadok tőle. Olyan aranyosak együtt. Sőt. Többek. Gyönyörűek. Tökéletesek együtt *o* Már komolyan.majdnem sírtam a szépségüktől, mint YoonGi XD , ahogy elképzeltem ezt az egészet.
Bocsi de teljesen befanoltam rájuk a nyaralásunk.közepette XD
Nagyon jó rész volt ez is, köszönöm, hogy olvashattam. :3
Meg fogok halni 1,5 hónapig enélkül a fici nélkül :'( De azért jó utazást, vigyázzatok magatokra! ;-) <3
Nagyon nagyon szépen köszönjük a bátorító szavakat,és köszönjük a nyári útravalót.
TörlésNeked is jó nyarat, majd augusztusban, egy héten igyekszünk többet is felrakni ˘-˘ <3
Köszi, hogy írtál :)))
Sziasztok! Ez egy nagyon "kellemes" kis rész volt. Nagyon jó lett aranyosak a srácok. köszi a frisset és kellemes nyarat nektek ....
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKöszi, hogy írtál. Nagyon igyekeztünk :))
VálaszTörlésKöszi és neked is. Majd jelentkezünk Augusztusban :)))