2014. június 21., szombat

15.rész You're mine

(Bocsi, hogy ennyit késtünk. Ezen a hétvégén két résszel jövünk. Holnap hozzuk a következőt, amiben J-hope pov lesz. Egyikünk elutazik nagyon messze, ezért másfél hónapig pihentetjük blogot. Reméljük megértitek ˘-˘ Előre is nagyon sajnáljuk, de majd augusztusban bő kárpótlást kaptok.
Véleményeket várunk ide is és facebookra is^^)


Suga Pov.

Mikor Jungkook elmondta nekem az igazat a fürdőbe, egy kicsit meglágyult a szívem. Nem tudom, hogy miért mondta az nap este, hogy szeret. Lehet még kicsi, hogy átérezze az érzéseit. Sokszor nekem is nehezen megy, hogy legalább apámnak azt mondjam, hogy szeretlek, pedig ő legalább ennyit megérdemelne.
Bevezettem a szobába és az ölembe ültetve, mosolyogtam fel rá. Nem tudom, mi tetszik nekem ebben a fiúban, hiszen olyan gyerekes még, és természetesen ő is fiú. De az az érzés felejthetetlen, ahogy karjaimban tartom, törékeny testét a zuhany fülkében, és szinte testünk egyszerre diktálja a szerelem ritmusát. Hiszen nem mondhatom azt, hogy mi szexeltünk, mert az olyan dolog, ami vagy szeretőknél van, vagy pedig akik csak egy éjszakás kalandot akarnak. Mi inkább szeretkeztünk. Ha ő nem is tudja, mit érez irántam, de az biztos, hogy én teljes mértékben belé szerettem.
Szép ajkait figyeltem, ami egy idő után mosolyra húzódtak.
- Mire gondolsz? – kérdezte, édes kis hangján.
- Arra, hogy mennyire szeretlek – öleltem szorosan magamhoz, és belepusziltam a nyakába.
Láttam, hogy aranyosan elpirul, ami elég lányosan hatott, de nála már megszokottak az ilyen dolgok.
- Jungkook? – kérdeztem rekedtes hangon – Mi kell ahhoz, hogy te is belém szeress? – simítottam meg, puha arcát.
- Hogy több dolgot tudjak rólad – emelte át az egyik lábát, hogy szemből ülhessen az ölembe.
- 21 éves vagyok. 1993-ban születtem március 9-én. 176cm vagyok. Az egész nevem Min Yoon Gi. Csak apámmal élek, de ő mindent megtesz értem. Sok csajom volt idáig, de igazából egyiket se szerettem annyira. Te vagy az első fiú az életembe, aki iránt szerelmet érzek.
Mosolyogva hallgatott végig. Annyira édesek voltak a gödröcskéi az arcán.
- Most már jó? Szeretsz? – kérdeztem, szinte már lihegve.
Lassan közeledett arcával és egy apró puszit adott a számra.
- Bizonyítsd be, hogy megérdemelsz engem –mosolygott, és egy kaján vigyorral megmozdította csípőjét, férfiasságomon.
- Be…benne vagyok – akadoztam a hirtelen jött élvezettől.
Nem tudtam mit akar csinálni, de már vártam a folytatást.
Amikor szemeibe néztem, egyféle csillogást láttam bennük. Nem tudom, hogy ez a kéj, a szerelem, vagy a vágy csillogása volt, de nekem nagyon tetszett, és elindított bennem egy hullámot, ami a vért farkamba vezérelte.
- Hmm – nyikkant fel, mikor nadrágon keresztül is szinte bele állt a fenekébe férfiasságom.
- Baj van? – kérdeztem vigyorogva, és magam alá gyűrve megcsókoltam.
Egy darabig nem viszonozta a gesztust, majd először csak lágy puszikat adott számra, aztán egyre mélyebbre vezérelte nyelvem benne.
Két lábát csípőm köré fonta és egyenletes tempóban kezdte el mozgatni az ágyékát. Farka enyémhez dörzsölődött, ami egy jól eső nyögést váltott ki belőlem. Elhúzódtam ajkaitól és vállára fektettem a fejem.
-Yoongi – suttogta a nevem a fülembe, szinte már nyögve, de a csípője mozgatását nem hagyta abba.
- Mondjad… édesem- becéztem először, amin szerintem meg is lepődött, mert egy pár másodpercre abba hagyta a mozgást.
 - E…ez nagyon j…jó – nyögte.
- Tudom- mosolyodtam el és fülébe haraptam.
- Y…Yoongi.. így el fogok menni – nyögött fel hangosabban, ami bennem is megütött egy olyan pontot, hogyha nem kontrolálom magam, elmegyek.
Gyorsabb tempóra váltott, ezért már én se nagyon tudtam fékezni a hangom, és néha-néha jólesően belemorogtam a fülébe.
Benyúltam pólója alá és puha bőrét kezdtem el simogatni.
Ő csak erősen magához húzott és édes hangján nyögött a fülembe.
Éreztem, hogy nadrágja már elég nedves, szóval már egy kicsit elment, de még nem teljesen. Vele szerettem volna elélvezni, hiszen a szerelmesek is mindig azt teszik. Én is Jungkook szerelme akarok lenni és be akarom neki bizonyítani, hogy igen is összeillünk és, hogy tudok rá vigyázni és megbecsülni.
- Yoongi? – hagyta abba egy picit a mesés tevékenységét. – Te szeretsz engem – nézett szemeimbe.
Nyeltem egy nagyot, hogy ne sírjam el magam, amilyen gyönyörű ez a fiú, és egy ilyen irtó cuki kérdést tesz fel nekem, az édes kis hangján.
- Igen. Nagyon, nagyon – csókoltam meg szenvedélyesen, amit ő is ugyan olyan nagy hévvel viszonzott.
Lerántottam róla a pólóját, hogy hozzá érhessek csodaszép bőréhez. Végig simítottam egész felső testén, néhol egy picit ott tartva, szinte forró kezem.
Jungkook, csak nagy szemekkel nézett fel rám. Most már nem mozgatta a csípőjét, csak azt várta, hogy én kényeztessem őt.
Ezen elmosolyodtam, és pici puszikkal hintettem be nyakát, egy helyen meg is szívtam.
- Yoongi.. Ne, mert megfog látszódni – suttogta.

- Nem baj, az a lényeg – mosolyogtam. - Te most már az enyém vagy.








5 megjegyzés:

  1. Nyiiiii hááá huuu haaaa juuujj anyááám!!! *o* :3 <3
    Boldoggá tettétek a napaomat. Köszönöm :3 <3
    Suga egyszerűen olyan CUKOR XD Elolvadok tőle. Olyan aranyosak együtt. Sőt. Többek. Gyönyörűek. Tökéletesek együtt *o* Már komolyan.majdnem sírtam a szépségüktől, mint YoonGi XD , ahogy elképzeltem ezt az egészet.
    Bocsi de teljesen befanoltam rájuk a nyaralásunk.közepette XD
    Nagyon jó rész volt ez is, köszönöm, hogy olvashattam. :3
    Meg fogok halni 1,5 hónapig enélkül a fici nélkül :'( De azért jó utazást, vigyázzatok magatokra! ;-) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon szépen köszönjük a bátorító szavakat,és köszönjük a nyári útravalót.
      Neked is jó nyarat, majd augusztusban, egy héten igyekszünk többet is felrakni ˘-˘ <3
      Köszi, hogy írtál :)))

      Törlés
  2. Sziasztok! Ez egy nagyon "kellemes" kis rész volt. Nagyon jó lett aranyosak a srácok. köszi a frisset és kellemes nyarat nektek ....

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Köszi, hogy írtál. Nagyon igyekeztünk :))
    Köszi és neked is. Majd jelentkezünk Augusztusban :)))

    VálaszTörlés