16.rész Missing You

(Sziasztok! Ezzel a résszel búcsúzunk egy időre. Reméljük tetszeni fog. Vélemények várunk ide is és facebookra is :))
Augusztusban kárpótoljuk nektek a várakozásotokat, több résszel.
Mindenkinek szép nyarat^^)

J-hope Pov.

Csak ültem az ágyamon. Nem volt senki, aki törődött volna velem, még a szüleim se. Egy kis ideig azt hittem számítok valamit V-nek, de tévedtem. Ő neki Jimin kell, nem én. Akármennyire is éreztem iránta valamiféle kötődést, el kellett engednem. Hagynom, hogy élje az életét, nélkülem. Tudom, ez az én hibám, mert képtelen vagyok úgy kimutatni az érzéseimet, mint egy normális ember.

 Az ajtóm, még mindig nyitva volt és friss szellő jött be rajta a szobába. Magam előtt még láttam Taehyung meggyötört arcát, ahogy kérlel, hogy álljak le. Még ha hallgattam is volna rá, akkor sem lennénk most együtt.

Felálltam és becsuktam az ajtóm, majd elindultam zuhanyozni.

Csendes volt az éjszaka, és szokásomhoz eltérően, most fürdés után, rögtön aludni mentem.

Elfeküdtem és nyakig betakaróztam, bár tudtam, hogy éjszakára már rajtam se lesz a takaró, mert mindig ledobom magamról álmomban. Befelé fordultam, hogy még a helyét se lássam V-nek. Hiányzott. Nélküle csendes és üres volt a szoba, és én is magányosnak éreztem magam, hogy nem volt.

Már fáradt voltam, ezért pilláim ólomsúlyúnak tűntek. Hamar el is aludtam.

***

Az este folyamán hallottam nevemet, amit valaki suttogott. Még félálomban voltam és azt sem tudtam hol vagyok. Feljebb ültem és résnyire kinyitottam a szemem.

A redőny nem volt lehúzva, ezért beszűrődött a hold fénye és az utca lámpáké is. Teljesen bevilágították a szobát, így könnyen láttam benne mindent.

Körülnézve kerestem, hogy honnan jöhetett a hang. Az ágyam végében rá is akadtam, de legnagyobb meglepetésemre, a kis Csibus ült ott.

-Hát..te? – kérdeztem kómásan.

Szívem alig bírt helyén maradni, de nem tudom mitől. Talán a szerelemtől?

-Csak… aggódtam – mondta félénken.

-Kiért? – néztem körbe az illetőt keresve, akihez jött. – Jimin a szobájában van, de ezt te is tudod…

-Érted – csengett szava az üres szobában.

Nem tudtam mit szólni, csak össze-vissza hebegtem-habogtam.

-Miért tetted? – szedte össze az összes bátorságát, ami meg is lepett.

-Jiminnel nem vagyunk túl jó barátok – burkolóztam a megszokott, egyértelmű válaszba.

-Jó, de azt máshogy is meg lehetett volna oldani. És amúgy sem csak őt bántottad – görbült le szája.

Fájt, hogy szomorúnak látom, főleg, hogy miattam. Nem tehettem mást akkor, pontosabban nem tudtam, mert az indulatok tömege keringett bennem, amiket ki kellett adnom magamból. Mondjuk nem pont Taehyungon, de ő nem is kapott olyan sokat és erőset, mint a pasija.

-Meglehet. De azért nem az a legjobb dolog mikor haza érek, hogy a szobámban hemperegtek – emeltem fel egy kicsit a hangom.

-Bocsánat.

-M-mit? – szegeztem rá a tekintetem.

-Azt, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Nem akartam – hullott le egy könnycsepp az arcáról.

-Nem a te hibád – hajoltam közelebb hozzá, hogy letöröljem könnyeit.

-D-de – hüppögött.

Egy ideig ajkait szuggeráltam, majd rájuk is hajoltam, és amilyen gyengéd csak tudtam lenni, megcsókoltam. Először ellenkezett, de végül belement. Állánál megfogtam és elkezdtem simogatni, puha bőrét.

Emlékeztetett ez a csók, a parknál lévőnél. Itt is bevilágított a hold és ugyanolyan romantikus is volt.

Már-már szállni tudtam volna, pedig csak egy hosszabb szájra puszi volt most is az egész. Többet akartam, érezni a nyelvét és száját bejárni.

Gyengéden ráharaptam alsó ajkára, de mohóságom lett a vesztem. V elhúzódott tőlem, és csillogószemekkel nézett fel rám, mint aki szellemet látott.

-E-ezt nem szabadna – nyelt egy nagyot. – Nekem pasim van.

-Pedig már jó sokszor csókolóztunk – jutott eszembe legelőször ez, de nem volt túl jó indok arra, hogy nyugodtan megcsókolhatna, rendesen.

-Te ezt nem érted. Minden egyes csókoddal kizökkentesz. Azt sem tudom, hogy neked jelentenek- e ezek a csókok valamit? – kelt ki magából.

-Miből zökkentelek ki? – próbáltam terelni a témát, rólam.

-H-hát csak összezavarod az érzéseimet. De válaszolj a kérdésemre! – csapta meg mellkasom sértődötten.

Egyből rájöttem, hogy nincs veszve a dolog, köztem és V közt. Felragyogott az arcom, mintha életem legjobb dolga történt volna velem, mondjuk az is volt ez számomra. Egy kis idő elteltével, mikor a kezem a bilibe ért, feleszméltem, hogy most rajtam a sor, fel kell tálalnom előtte, hogy mit is érzek iránta.

-Jelentenek, és pont ezért nem szeretem Jimint körülötted ólálkodni látni – néztem ki az ablakon, hogy ne lássa a szemem.

A tekintetem túl sokat árult volna el neki. Nem akartam, hogy kiderüljön, mit érzek iránta, még nem. Majd akkor, mikor biztosan tudom, hogy nem viszonzatlan a szerelmem, ha azt lehet annak nevezni.

-T-tényleg? – vettem észre a meglepődöttséget az íriszeiben, amennyire láttam félszemmel. – Akkor t-te… féltékeny vagy?

Egy kis ideig elgondolkodtam, mert a gyűlölet, amit Jimin felé érzek, az már évek óta tartott. Most csak erősödött, hogy megjelent V.

-Lehet – végülis igazat mondtam, mert magam sem voltam tisztában vele, hogy egyáltalán mit is érzek Csibe iránt. Szerelmet, vagy barátságot? Nem tudom, csak azt, hogy valamiféle erős kötődést.

Erre sóhajtott egyet Taehyung, és felállt.

-Amíg te sem tudod, mit érzel, ne keress – állt meg előttem.

-NE! – ragadtam meg csuklójánál, és felnéztem rá.

Egy kicsit felszisszent az erős szorításomtól, de amint észrevettem, hogy fáj neki, elengedtem.

-Hiányzol. Legalább a-aludj itt – gördült le egy könnycsepp arcomon, amit rögtön le is töröltem, hogy ne vegye észre.

-Hoseok, te sírsz? – ült vissza, csak most közelebb hozzám.

Nem tudtam mit válaszoljak, mert észrevette, hogy sírtam, ezért nem volt értelme tagadnom.

-Igen bazd meg! És akkor mi van? Nekem nem szabad? – csaptam combomra.

-D-de, nem azt m-mondtam – ijedt meg kirobbanásomon.

Utáltam magam azért, amiért nem tudtam az érzéseimet kontrolálni, ha Tahyung a közelemben volt. Össze-vissza változtak ilyenkor a hangulataim. Egyszer boldog voltam, hogy velem van a Csibus, aztán szomorú, mert rádöbbentem, hogy V Jiminnel jár, már az övé. Majd mérges, magamra, hogy hogy lehettem ilyen balfék, hogy szinte a szemem előtt vették el tőlem Taehyung-ot, és én nem tettem ez ellen semmit.

-Bocsánat – ölelt át és bújt mellkasomhoz vigasztalóul.

Én csak ültem tovább és meredten néztem, mit csinál. Nem számítottam ilyenre tőle.

Visszaöleltem és fejére egy apró puszit leheltem, amit nem valószínű, hogy észrevett.

Olyan szerény volt, igaz neki is voltak kirohanásai, de azokat ő jogosan tette, nem úgy, mint én.

Haja selymes és puha volt. V-vel soha nem unatkoztam, bár még alig ismertem. Többet akartam róla tudni, és többet akartam látni, érezni, hogy mellettem van, örökre. Tökéletes volt számomra ez az ember. Csak kár, hogy ezzel elkéstem, mert ő mást szeretett. Elvették tőlem, és ezért haragudtam, mert az én hibámból történt így. Ha nem vagyok olyan durva vele, engem választott volna. Tudom.

Kívülről, míg nem ismernek igazán, azt hiszik, egy belevaló, magabiztos, semmitől meg nem hátráló srác vagyok. De ez nem így van, mert igazából félek, sőt rettegek a visszautasítástól és a koppanástól, hogy nem kellek annak, akit szeretek.

Megfogtam Taehyung könnyű testét és elfektettem az ágyon. Meg akartam mutatni neki, hogy tudok gyengéd is lenni, akár Jiminnél is jobban.

Pólóját feljebb húztam rajta, és egyre feljebb haladva, puszikkal hintettem be felsőtestét.

Ő ezt mind, egy-egy könnyed sóhajjal díjazta, ami zene volt füleimnek.

Az ablakon bejutó fény, megvilágította az ágyamon fekvő, gyönyörű V-t. Mikor arcához értem a puszikkal, megálltam, és csillogó szemeibe néztem.

Örültem, hogy nem húzódott el, míg hasát kényeztettem. Rámosolyogtam és folytattam.

Egy elég bátor tettet akartam véghezvinni. Újra megcsókolni. Lassan ajkaira hajoltam és csak úgy, mint mikor bejött, ajkaink összeforrtak.

Mindent ugyanúgy csináltam, csak talán szenvedélyesebben, majd újra az ajkára haraptam.

Még magam sem hittem el, de a kis Csibus leengedte állát. Egy ideig nem vettem az adást, majd ráeszméltem, hogy nem lesz V így örökre, ezért ki is használtam az alkalmat, nyelvemet átvezettem a szájába.

Mesés érzés volt. Már sokszor képzeltem el, hogy milyen lehetne vele, de míg nem történt meg, nem tudtam igazán milyen is. Végre beláttam magamnak, hogy igenis féltékeny vagyok Jiminre, mert ő ezt az érzést nap, mint nap megtapasztalhatja.

V hajamba túrt, amitől egy megkönnyebbülő sóhaj hagyta el a számat. Örültem, hogy nem csak nekem esett ilyen jól, hanem neki is.

Legszívesebben megállítottam volna az időt, hogy örökre így lehessünk. Vele akartam lenni. Minden nap, méz édes ajkait csókolni, és törékeny testét ölelni.Meg akartam óvni mindenki elől, legfőképpen attól, hogy Jimin hozzáérjen.

Sajnos nem tartott olyan sokáig a csókunk, mint reméltem, mert levegőt azért mégis kellett vennünk.

Lihegve elváltunk egymástól, és pár centire megálltam ajkaitól.

-Tae-Taehyun….. é-én lehet, hogy…szeretlek – néztem szemeibe, hogy lássam, hogy fogadja félénk vallomásom.