Jimin Pov.
Szerelmeskedésünkből egy hangos kopogás, ami már
dörömbölésnek számított, szakított meg minket.
Egyszerre kaptuk fejünket, az ajtó felé.
-Vársz valakit? – kérdezte V.
-Tudtommal nem.
Az ajtóhoz baktattam és kinyitottam, a váratlan vendégnek.
J-Hope volt, de már nem tudott meglepni mivel.
-Hát te miért jöttél?
-Azért, ami az enyém – mondta J-hope határozottan, ami nem
sokszor szokott lenni.
-Akkor rossz szobába jöttél, mert itt én lakok és semmi cuccod
nincs itt. Ha meg lenne, azt már rég kidobtam volna – nevettem.
Odajött mellém kedvesem, majd automatikusan átkaroltam.
Tudtam, hogy Hoseoknak bejön V, és ezért még jobban fel akartam dühíteni avval,
hogy együtt lát minket.
Még mindig tudatlanul álltunk ott párommal az ajtóban, mert
J-Hope egy normális szót sem tudott mondani, azzal kapcsolatban, hogy miért
jött.
-Nem látod azt, ami a szemed előtt folyik – sziszegte
Hoseok.
- BESZÉLJ MÁR ÉRTHETŐBBEN, TE ELMEROGGYANT! – keltem ki
magamból.
- Még én vagyok elmeroggyant? – nevetett cinikusan – Te nem
veszel észre dolgokat, amiket más, már rég észrevenne. Ugye, V? – húzta félmosolyra
száját és a mellettem lévőre nézett.
- Miért vonod bele őt is? Hozzám jöttél, vagy nem? –védtem
meg V-t. Nem hagytam volna soha, hogy sértegessék, vagy bántsák őt.
- Azért, mert ő is benne van – intézte el egy rövid
mondattal, ami újra kérdéseket vetett fel bennünk.
Utáltam minden szót, ami kijött J-Hope szájából. Hogy
keverheti bele Taehyung-ot egy ilyen dologba, amiről még azt sem tudom mi.
Megragadtam pólójánál fogva és az ajtófélfának nyomtam, azt
a gyökeret.
-Húzz el, amíg szépen mondom! – mondtam, még nyugodtan, de
legbelül már forrtam.
-Csibus engem szeret –
suttogta fülembe.
Nem tudtam visszatartani már a dühömet, ezért egy nagy
pofonnal részesítettem. Képtelen voltam elhinni azt, amit Hoseok mondott. Eleve
mi az, hogy becézi V-t, és egyébként is, hogyha Taehyung őt szeretné, miért
lenne velem?
J-Hope csak feküdt tovább a földön. Furcsálltam, hogy nem üt
vissza. Csak nézett mögém, bambán.
-Válassz – mondta V-nek.
Most már egyből leesett, hogy mit akar mondani, az előttem
fekvő.
De mi joga van ezt kijelenteni. Valószínű, hogy engem
szeret, mert akkor miért is járnánk?
Egy pillanatra V-re néztem, hogy mi a reakciója erre.
Taehyung először rám nézett, majd J-Hope-ra. Láttam rajta,
hogy vacillál.
Az már rég rossz, ha gondolkoznia kell ezen.
-V, ugye ez nem igaz?
-M-mi? – kérdezte.
-Az, hogy szereted J-Hope-ot – reménykedtem benne, hogy
egyből letagadja, de nem így volt.
Csak állt szótlanul.
Könnybe lábadt a szemem. Tudtam a választ.
-Mióta? – kezdett remegni a hangom.
Először alig akart megszólalni, de szóra nyitotta száját.
-A-amióta ide jöttem.. a suliba – kezdett el pityeregni.
Még mindig szerettem, teljes szívemből. Nem tudtam rá
haragudni, de azért szíven szúrt az, hogy már ilyen régóta csalt.
Most már én sem tudtam visszatartani könnyeim. Patakban
kezdtek el hullani szememből. Fájt. Elárulva éreztem magam. Megint J-Hope
nyert, megszerezte azt, amit akart.
Amíg mi V-vel társalogtunk, Hoseok felállt és önelégült
mosollyal figyelt minket.
Hogy ásná el magát! Rühellem ezt az embert. Nem tudom, hogy,
de most még jobban utálom őt, mint eddig. Ő tehet mindenről. V csak beleesett a
csapdájába. Tudom.
És ami a legrosszabb volt, hogy mikor rájuk néztem, még
össze is illettek.
A francba is, miért gondolok én ilyenekre?!
Elegem volt kettejükből, ezért ott hagytam őket, és a parkba
futottam. Reméltem, hogy nem jön V utánam, de azért valamilyen szinten azt is
szerettem volna, hogyha lejön és megvigasztal, vagy valami. Nem tudom mit
akartam, mert már most hiányzott Taehyung.
Bele sem akartam gondolni, hogy most mit csinálhattak együtt,
de akaratlanul is eszembe jutottak.
A könnyeim még mindig hullottak. Sehogy se akartak abba
maradni. Olyan volt, mintha csapból öntötték volna őket.
A park, az én bőgésemtől zengett már.
Kicsit szégyelltem magam emiatt, de képtelen voltam
abbahagyni. Egyfolytában V-re gondoltam és az együtt töltött időnkre. Én
annyira élveztem vele együtt lenni.
Már kezdett sötétedni. Csak én voltam ott, egy padon
ücsörögve.
Magányosnak éreztem magam, de most jól esett, mert ki
akartam levegőztetni a fejem.
Olyan volt ez az egész nap, mint egy rossz álom.
Legszívesebben azt kívántam volna, hogy ébredjek fel, és minden legyen a régi.
De az a gond, hogy akkor se lenne jobb, mert V, már akkor is J-Hope-ot
szerette.
A biztonság kedvéért megcsíptem karom, de nem történt semmi,
tehát nem álmodom. A fenébe is.
Végre szerettem volna boldog lenni, de mint mindig ezt is
J-Hope rontotta el.
Ovis korom óta ismerem Hoseokot. Soha nem engedett érvényesülni.
Mindig, minden dolgomba bele szólt, vagy bele kotnyeleskedett.
Úgy éreztem, hogy Taehyunggal végre boldog lehetek. De nem.
Őt is el kellet vennie tőlem.
Amint ezen gondolkoztam, még hangosabban kezdtem el bömbölni.
Most, aki kívülről nézett volna ember, annak olyan lehettem, mint egy tini csaj,
akit most dobott a pasija.
Nagyjából velem is ugyanez volt a helyzet. Csak én egy tini
fiú vagyok és engem nem dobtak, hanem a kezdetetektől fogva csaltak.
Most kérdezem én, melyik helyzet rosszabb?
Mikor V-vel összejöttem, madarat lehetett volna fogatni
velem. Soha se gondoltam volna, hogy ide fogok jutni, hogy egy fiú miatt bőgök,
egy padon.
-És ez megint ki miatt van? Válasza valakinek? Persze, hogy
nincs, hiszen egyedül vagyok és magamban beszélek. Istenem már meg is bolondultam?
-Mi a baj? – hallottam meg egy hangot magam mögül, ami
igazán megnyugtató volt.
Hátra fordultam, és egy kifejezetten szép fiú állt velem
szemben. Normális ruha volt rajta. Még nem láttam itt, ezek szerint új.
Ez olyan gáz, hogy így lát. Főleg, hogy először, és így
könyvel el magának, hogy „az a parkban síros gyerek”.
Gyorsan letöröltem a könnyeim és próbáltam nem sírós hangon válaszolni,
ami nem sikerült annyira jól. Igazi hangomnál pár oktávval mélyebben szólaltam
meg, amin édesen felnevetett és leült mellém.
-Szóval...Miért sírtál? – kérdezte kedvesen.
Nem nagyon akartam neki válaszolni. Hiszen még csak most láttam
először, és még a nevét sem tudom, csak annyit, hogy egy nagyon helyes, kedves
fiúval van dolgom.
-Jajj ne haragudj, hogy nem mutatkoztam be. Kim Myungsoo
vagyok – mosolyogva bólintott egy picit a meghajlás helyett, mivel ült, nem
nagyon ment volna neki.
-Öhm…Én Park Jimin – biccentettem én is egyet a fejemmel.
-Elmondod, hogy mi volt a baj, amiért sírtál? – kérdezte ugyanolyan
kedvességgel, mint az előbb.
-Ne haragudj, de ez nagyon személyes dolog és nem ismerlek
még annyira, hogy elmondjam… Majd talán később – próbáltam én is kedvesen
válaszolni, de ilyen állapotban nagyon nehéz volt.
-Semmi baj - mosolygott rám – Viszont nekem be kéne mennem a
kollégiumba, mert a 12-es szobába osztottak be és már elég késő van és holnap
meg suli, de még ki kéne pakolnom – eredt meg a nyelve, amin elmosolyodtam.
Szerettem a beszédes embereket, hiszen én is azt voltam.
Az elmélkedésem után leesett, hogy melyik szoba számot is mondta.
-Hiszen akkor te velem leszel egy szobában – gondolkodtam hangosan.
-Ohh…. de jó – mosolygott aranyosan.
Felmentünk a szobába és mikor beljebb mentem, az íróasztalon
találtam egy levelet.
„Ne haragudj.
V”
'ne haragudj, V.' hát mi ez már? mintha ez sokat segítene >< de jó, hogy ezek kiderültek, és már Jimint sem sajnálom, mivel ittvan MyungSoo <3 remélem összejönnek :3 igazából...így megnézve összeillenek :3 de most mi lesz J-Hope kkal? :3 remélem nem vesznek össze emiatt.. nekem folyton ez van a fejembe..V annyira nem szereti ha J-Hope ilyen bunkó szerintem, ezért az jött le nálam, hogy ordibálni fog, meg haragudni :/ de nem lesz igazam úgysem :D remélem valami kis perverzet csinálnak :3 nagyon jó volt <3 hamar folytassátok :)
VálaszTörlésDongYi
Nagyon köszönszönjük, hogy mindig írsz hozzászólást amivel sokat segítesz.
TörlésHát majd lassan minden kiderűl de nem a következő részben mert most abban más szereplőkről lesz szó.
Örülünk hogy tetszett ^^
Huha etre nem szamitottam. Szegeny Jimin meg en is sirtam ahogy olvastam. Es mikor az uj szobatarsaval felment es talalt egy levelet melyben V bocsanatot ker az annyira jo volt hogy egyszeruen mar 3 ra allok neki elolvasni az elejetol.
VálaszTörlésOhh ^^ köszönjük :))
TörlésHát próbàltunk most egy kicsi szomorúbb részt össze hozni mert idáig inkább viccesek voltak. És egy ficiben kell egy pici szomorúnak is lennie.
Köszönjük hogy írtál és örülünk hogy tetszett ;)
Nos. Ettől féltem.. Igazából sírok is.. Pont mint Jimin. Oké hogy itt az új szereplő akivel természetesen Jimin majd összejön ez mind szép és jó de akkor is mi lesz V-vel? Mi lesz velük? ... Furcsa ez nagyon nekem... De egy biztos: a VHope részeket inkább kihagyom...
VálaszTörlésViszont annak ellenére hogy nem tetszett az utóbbi 2-3 VHope-os rész és gondolom mi lesz benne várom a kövit.
Írtál hogy írtál ^^
VálaszTörlésMajd sietünk a kövivel csak most a suli miatt egy picit nehezebb :(
Ahj nagyon jó ^^
VálaszTörlésnehéz döntenem hogy Hoseoknak vagy Jiminnek szurkoljak de...egyrészt ez már eldöntetett...másrészt V-Hope párti vagyok xd
és olyan jó h egymásra találtak :3
na meg...Myungsoo :3 imádom, de nem gondoltam higy itt benne lesz o.o
várom a folytatást ^^
Köszi hogy írtàl igyekszünk csak most hogy van iskola egy picit nehezebb össze hoznunk. Örülünk hogy tetszik :)
TörlésSzia. Bocsi, nem akarlak zaklatni de mikor hozod az új részt? :)
VálaszTörlésSzia csütörtökön. És mivel màr régen raktunk fel részt ezért kettővel fogunk jönni ^^
VálaszTörlés(Kimji)