(Bocsánat, hogy ilyen rövidre sikeredett. Kárpótlásul a következő rész, nagyon hosszú lesz)
CL Pov.
Három éve járok ebbe a szörnyű gimnáziumba. Egyszerűen ki
nem állhatom. Semmi érdekes nem történik, soha.
A kollégiumi szobámban egyedül lakom, ezért ott legalább
nyugtom lehet egy kicsit.
Megőrit az, hogy minden lány hozzám jön, hogy „honnan
szerzed ezeket a jó ruhákat, hogy lehetsz ennyire szép”. Ha tudnák, hogy én
egyáltalán nem vagyok ennyire megelégedve magammal. Az csak egy álca, amit
magam előtt tartok.
A szüleim is mindig biztattak avval, hogy tökéletes vagyok,
de én soha, senkinek nem hittem el. Nem bírom, ha dicsérnek, és ha biztatnak.
Utálom, ha valaki követ, ezért ki nem állhatom Sandara Park-ot.
Olyan, mint egy pióca, mindenhova követ és állandóan beszél hozzám.
Legszívesebben leütném. Bocsánat a kifejezésért, de nem bírom a csajt.
-CL, ma ugye ráérsz délután? – fut utánam a nem kívánatos
személy.
-Nem, nem érek rá Dira – minél hamarabb le akartam rázni
magamról, szörnyen idegesített.
- Nem az a nevem, te butus – hozzám akart érni, de kitértem
érintése elől és gyorsan elfutottam.
A parkba vezetett utam, ahol megpillantottam Minzy-t egy
kezdős lányt. Nagyon szimpatikus volt. Nem úgy, mint a Park csaj.
-Szia – huppantam le mellé – Mit csinálsz?
-Olvasok – csukta be a könyvet és gyorsan el is rakta, hogy
ne lássam, mi van az elején.
-Mit? –
kíváncsiskodtam tovább.
-Öhmm. Egy koreai drámát – nagyon elpirult, ezért nem
gondoltam, hogy igazat mondott.
Hanyagoltam Minzy basztatását, és csak bámultam ki a
fejemből a semmibe.
-Hol hagytad Dara-t?
- félszemmel láttam, hogy egy mosoly pihent az arcán.
Komolyan mindenki azt kérdezi, hogy hol hagytam el. Ő nem
tartozik hozzám, hogy állandóan mellettem legyen. És én amúgy se szeretném. Sőt
nem akarom.
-Nincs itt és kész – hisztiztem, és felindultam a szobámba.
Mikor beértem ledobtam a táskám és leültem gépezni. Felmentem
facebookra és megakadt a szemem egy kiíráson.
-„Szerelmes vagyok Lee Chae Rin-be” – olvastam fel,
magamnak.
A névre néztem, hogy ki írta ezt ki. És ki, na vajon ki
volt?
SANDARA PARK.
Ledobtam az ágyamra a laptopom, és átrohantam Dara
szobájába. Szó szerint kicsaptam az
ajtaját.
-MIKET ÍROGATSZ KI? NORMÁLIS VAGY TE LESZBIKUS PIÓCA? –
ordítottam a képébe, miközben szerintem ő épp tanulni próbált.
-Hova? – nézett fel rám nagy szemekkel, mintha nem tudná,
miről van szó – És mit is?
- Facebookra – rántottam fel a csuklóját megfogva és átvittem
az én szobámba – Itt van – mutattam rá ingerülten a kijelzőre.
-Ezt nem én írtam – háborodott fel.
Láttam rajta valami
féle idegességet, mert elkezdett vörösödni a feje és kirohant a szobából.
Dara Pov.
A mai napom nem volt a legjobb, mert egy csomó tesztet
írtam. Mivel már negyedikes vagyok, csak ezt az évet kell kibírnom.
Nincsen szobatársam és ezt sajnálom is, mert szeretek beszélgetni.
Nincsen szobatársam és ezt sajnálom is, mert szeretek beszélgetni.
Szüleim elváltak és anyukámmal éltem, de apukámhoz is mindig
elmentem, hogy ne érezze magát elnyomva. Én szerettem volna ebbe a kollégiumba
járni, mert nagyon messze laktunk, és egy idő után szerintem nem bírtam volna a
korán kelést.
Nincs sok barátom. Csak talán az osztálytársaim, de azokat
se mondanám annak.
Bommal szoktam beszélni, mert ő meg is hallgat, és ő is
negyedikes.
CL-re felnézek, de ő meg engem lenéz. Szerintem még
idegesítem is. De én akkor se adom fel. Érzem, hogy egyszer ő is ugyan úgy fog
érezni irántam, mint én.
Emlékszem az első napjára, mikor még elsős volt CL. Olyan
elveszett fejet vágott, azonnal oda mentem és segítettem neki.
Már akkor bele szerettem. Most ez nagyon furán hangzik, hogy
én ezt mondom, de így van. Már 3 éve titkolom érzelmeimet iránta. De ezt ő csak
úgy fogja fel, hogy mindenhova követem.
Meg is elégeltem, hogy senki sem tud erről az egészről.
-Bom szeretnék mondani valamit – hívtam félre.
Nem tudom, hogy jó ötlet-e neki elmondanom, de már lassan beleőrültem
abba, hogy senkinek nem mondhatom el.
-Tudod, Bom- kezdtem
bele lassan - én azt hiszem, szerelmes vagyok Cl-be - végére elhalkultam. Szánalmasan
éreztem magam, hogy pont neki mondom el, ezt az egészet.
-Ohh, hát ez.. ez nagyszerű - láttam rajta, hogy nem tudja, mit
mondjon - De ezt miért nekem mondod el? Miért nem Cl-nek.
Nos, erre a kérdésre én sem tudtam a választ. Lehet azért,
mert féltem a válaszától, vagy ami még rosszabb, hogy undorodna tőlem.
-Nem tudom - válaszoltam
tömören.
-Ha csak ennyi volt a nagy mondani valód, akkor én most
megyek - és már el is ment.
Mikor dél után rám tört Cl, nagyon megijedtem. Éppen a
biológia tesztemre gyakoroltam. Lesokkolt, amit mondott, mert én nem írtam
semmit ki facebookra. Mikor meg mutatta, és láttam, hogy nem csak képzelődik,
felment bennem a pumpa.
Tudtam, hogy Bom volt az. Nem tudom, hogy lehet valaki
ennyire egy picsa.
Rátörtem az ajtót, és ahogy gondoltam a hülye telefonját
nyomkodta.
-Mi a baj Dara? -
nézett rám, mintha nem tudott volna semmit.
Csak szimplán odasétáltam és megfogtam a hajánál.
- Te büdös ribanc. Szerinted mi a bajom? - kérdeztem
cinikusan.
- Inkább köszönd meg
te kurva – ordította, miközben próbálta kiszabadítani a haját a kezeim közül.
- Evvel mindent elrontottal - rángattam, de egy kéz a
kezemre fonódott, ezért elengedtem a ringyó haját.
Mikor hátra néztem, Cl állt mögöttem.
- Hagyjad, nincs értelme. Mindig kitalál valamit, hogy
csesztesse az embereket - mondta nyugodt hangon.
- De ez most kivételesen igaz volt - mondta az a hülye
ribanc.
-Komolyan, nem tudnád befogni - indultam, hogy újra megtépjem,
de Cl újra visszatartott, és elkezdett maga után húzni a szobájába.
Mikor beértünk leültetett
az ágyra.
Cl. Pov.
Amikor eszembe
jutott, hogy abba az irányba a pletyka kisasszony szobája van, Dara után
futottam. Láttam, hogy elég mérges Bom-ra. Bom mondandója után, bevittem a
szobámba Dara-t és leültem mellé az ágyra.
- Figyelj, én nem érzek irántad semmit. Ne haragudj - próbáltam
kedves lenni vele, hogy ne mondja azt, hogy egy érzéketlen pina vagyok.
-De.. de én - láttam
rajta, hogy mindjárt elsírja magát.
Hogy boldog legyen,
magamhoz öleltem. Sajnáltam is, meg mérges is voltam rá.
Most mit kéne csinálnom?
Sziasztok. őszintén yuri-ban még sose gondolkodtam....
VálaszTörlésSzia. Hàt mi nekünk is csak jött ha màr yaoi is van benne akkor egy kicsi yuri is legyen :)
VálaszTörlés