17.rész Whisper

( Sziasztok! Bocsánat a sok kihagyásért, de most itt vagyunk és sűrűbben is fogjuk hozni a részeket^^
Reméljük tetszeni fog :3. Ez a rész kicsit feleleveníti az előzőt, hogyha nem emlékeznétek már rá :D
Sok kérdést fog felvetni nektek és talán egy kicsit mérgesek is lesztek a befejezés miatt, de majd próbáljuk hamarabb hozni a választ ;)
Véleményeket várunk, ide is és Facebookra is. Jó olvasást! )

V Pov.

-Most pedig húzzál ki innen – mondta J-hope.

-Ha én megyek, V is – ragadott karon Jimin, és kifelé kezdett vezetni.
Legbelül reméltem, hogy J-hope megállít, de nem így történt. Arcára ráfagyott a tehetetlenség, és egy szó se jött ki, íves ajkai közül.

Csak követtem párom, aki kicsit ingerülten, de végigvezetett a folyosón keresztül, be a szobájába. Már „otthon” éreztem ott magam, talán jobban is, mint a sajátomban.

Mosolyogva fordított maga felé Jimin és ajkait lágyan enyéimre helyezte.

Szerintem ő jobban élvezte ezt az egészet, mint én. Nem éreztem azt a dobbanást, amit kellett volna.

Jimin észrevehette, hogy nem viszonzom a gesztust, ezért elvált, és elment lezuhanyozni.

Én csak feküdtem az ágyon és vártam, hogy Jimin végezzen, hogy én is követhessem a példáját és rendbe tehessem magam. Mikor befejezte dolgát és kijött a fürdőből, némán elmentem mellette és vettem egy frissítő fürdőt.

Jimin már feküdt az ágyban, és ahogy láttam, már aludt is. Csendesen bebújtam mellé és lehunytam szemem. Csak feküdtem az ágyban, de nem tudtam elaludni.

Azon gondolkodtam, hogy J-hope mit csinálhat. Bár nem értettem magam, hogy miért járt rajta az agyam. Lehet, sajnáltam, hogy csakúgy ott hagytuk?
Már olyan este 11 óra lehetett, de én még mindig nem aludtam, viszont Jimin elég hangosan szuszogott mellettem.

Észre se vettem, de már J-hope-val közös szobám előtt ácsorogtam.
Hogy kerültem én ide?

Kezem akaratlanul megindult a kilincs felé és benyitottam.

Hoseok elég mélyen aludhatott, mert nem kelt fel arra, hogy bementem.

-Hoseok , Hoseok… – ismételgettem nevét, hogy felkeljen.

Egy kis idő után, mocorogni kezdett, ezért leültem az ágya szélére és figyeltem, hogy mikor tér magához.

Alig tudta elhinni, hogy ki van a szobájában. Teljesen meglepődött, mikor felismert. Elég kómásan, de megszólalt - Hát..te?

-Csak… aggódtam.

-Kiért? – nézett körbe. – Jimin a szobájában van, de ezt te is tudod…

-Érted – jött ki számon első gondolatom -Miért tetted? –emlékeztem vissza, az estére.

-Jiminnel nem vagyunk túl jó barátok – leplezte magát, tipikus szövegével.

-Jó, de azt máshogy is meg lehetett volna oldani. És amúgy sem csak őt bántottad – szomorodtam el, ahogy visszagondoltam.

 -Meglehet. De azért nem az a legjobb dolog mikor haza érek, hogy a szobámban hemperegtek.

-Bocsánat – mondtam őszintén.

-M-mit?

-Azt, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Nem akartam.
Könnyek gyűltek össze szemem sarkába és lehullott egy, a fehér egyneműre.

-Nem a te hibád.

-D-de – szipogtam.

Lassan ajkaimra hajolt. Hagytam, hogy kényeztesse párnácskáim. Nem tagadom, tetszett. Talán jobban is, mint a Jimintől kapottak.

Gyengéden ajkamra harapott. Tudtam, hogy mit akart ezzel jelezni. Akármilyen nehéz is volt tőle elválnom, de eltoltam magamtól.

-E-ezt nem szabadna. Nekem pasim van.

-Pedig már jó sokszor csókolóztunk – válaszolta, kicsit lenéző hangon.

-Te ezt nem érted. Minden egyes csókoddal kizökkentesz. Azt sem tudom, hogy neked jelentenek- e ezek a csókok valamit?

-Miből zökkentelek ki?

-H-hát csak összezavarod az érzéseimet. De válaszolj a kérdésemre! – ütöttem meg sértődötten.

-Jelentenek, és pont ezért nem szeretem Jimint körülötted ólálkodni, látni –nézett el másik irányba, hogy kerülje a szemkontaktust.

-T-tényleg? Akkor t-te… féltékeny vagy? – legszívesebben ugrálni tudtam volna boldogságomban. De miért örültem ennyire, csak egy mondattól?

-Lehet

Elegem volt abból, hogy mindig játszott velem. Ha érez irántam valamit, akkor vállalja is fel.

Felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.

-Amíg te sem tudod, mit érzel, ne keress!

-NE! – állított meg, csuklómnál fogva.

-Hiányzol. Legalább a-aludj itt.

Arcán valami felcsillant, amit egyből tudtam mi lehet. Egy könnycsepp volt az.

-Hoseok, te sírsz? – ültem vissza, arcát vizslatva.

-Igen bazd meg! És akkor mi van? Nekem nem szabad?

-D-de, nem azt m-mondtam. Bocsánat – öleltem meg, mert nem szerettem másokat sírni látni. Mindig késztetést éreztem arra, hogy megvigasztaljam azt, aki sír.

Biztosan meglepődhetett tettemen, mert nem csinált semmit, csak egy kis idő után viszonozta az ölelésem és éreztem, ahogy egy lágy puszit lehel fejem búbjára, amire egy picit megborzongtam.

Annyira jó volt és megnyugtató, ahogy karjaiban voltam, hogy azt szavakba se lehetett volna önteni.

Mikor már majdnem elaludtam ölelésében, azt vettem csak észre, hogy kezei derekamra simultak és lágyan elfektetett az ágyon. Fölém tornázta magát és lassan feljebb tolta rajtam a pólót. Mikor selymes ajkai hasamhoz értek, azt hittem, hogy mentem, ott helyben felnyögök egyet. Olyan érzés volt, mintha egy selyem takarót terítettek volna a hasamra.

Mikor magamhoz tértem, a mese világból, észrevettem, hogy J-hope fölöttem támaszkodik és kedvesen mosolyog rám.

Nagyon lassan elkezdett közeledni ajkaim felé, amire én automatikusan becsuktam szemeim és vártam, hogy puha szája enyémhez érjen.

Mikor ez megtörtént, újra megéreztem, hogy lágyan bele harap alsó ajkamba. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy nyelvemmel akar játszadozni. Én is vágytam nyelve érintésére ezért leengedtem alsó párnám és vártam, hogy ízlelője bebarangolja számat. Elég nehezen fogta fel, hogy engedélyt adtam neki, mert csak később dugta át a nyelvét, viszont mikor megéreztem meleg izmát, belesóhajtottam a csókba.

Egy kis idő múlva elvált tőlem és szemeimben nézett.
-Tae-Taehyun….. é-én lehet, hogy…szeretlek.

-Mi?? – képedtem el. Egyszer azért mert azt mondta, hogy szeret, másodszor meg azért, mert nem egyenesen mondta ki a dolgot.

-Szeretlek….lehet – suttogta az utolsó szót.

-Hoseok. Mi az, hogy lehet? Ha ezt a fontos szót kimondod, akkor légyszíves ne tedd hozzá, hogy lehet, mert ez úgy jön le, hogy nem vagy benne biztos…- itt vártam egy kicsi majd kimásztam alóla – Szóval, amíg nem vagy tisztában az érzéseiddel, addig ne keress. – indultam el megint kifelé.

-Miért? Te talán szeretsz engem, hogy ennyire felháborodsz egy „talán” szón? – kelt fel és utánam jött, majd magához húzott. –És egyébként is, még Jiminnel vagy, szóval én lehetnék felháborodva, hogy az én Csibusom egy kis kurva – markolt bele a fenekembe, mire kitágultak a pupilláim – De neked ezt is elnézem – simított végig hátsó felemen.

Felháborodva néztem, csillogó szemeibe.

Láttam benne, hogy szeret, hiszen akkor nem lennénk ilyen helyzetben, itt.

-Szeretsz? – tettem fel neki és elmosolyodtam.

-Lehet – nevette el magát, amit én is megtettem, mert ez már röhejes volt.

-Hoseok, ne már - kuncogtam és félénken, de hozzábújtam.

Kezét fenekemről, csípőmre vezette és államnál, megfogta fejem. Újra ajkaimra hajolt, de én elhúztam magam és kibontakoztam az öleléséből.

-Visszamegyek Jiminhez – mondtam halkan.

Köszönés nélkül kimentem Hoseoktól és becsuktam az ajtót, majd vissza mentem barátomhoz. Lassan befeküdtem mellé és közelebb bújtam hozzá. Igazából csak azt akartam kipróbálni, hogy mit érzek nála, mikor hozzá vagyok olyan közel, mint az előbb J-hope-hoz.

Inkább nyugtató volt Jimin ölelése. Automatikusan ölelt át, még álmában is. Jiminben inkább azt szerettem, hogy gyengéd és kedves volt velem, olyan mintha a legféltettebb kincse lettem volna. Semmi áron nem szomorítanám el azzal a hírrel, hogy én nem érzek szerelmet iránta. Ő olyan jó hozzám, én meg a háta mögött csalom. Belegondolni is borzalmas. Undorodom magamtól, hogy hogy tehetek ilyet, egy olyan emberrel, aki ennyire szeret.

Saját magam szitkozása közben, mély álomba merültem.

Reggel, párom ébresztett, lágy csókjával.

Pilláim kipattantak, de nem attól az érzéstől, amit Jimin csókjának kellett volna kihoznia belőlem, hanem a hirtelen érintéstől.

-Jó reggelt, kicsim – nézett álmos szemeimbe.

-Jó reggelt – tápászkodtam fel az ágyból.

Mikor teljesen felültem, Jimin azonnal megölelt és magához húzott. Mivel szembe voltam vele, adott egy puszit a homlokomra. Én csak halványan elmosolyodtam és a fejem, a mellkasának döntöttem.

-Mi a baj, kiscica? – simogatta fejem búbját.

-Semmi – néztem fel rá mosolyogva, hogy nehogy lelepleződjek előtte. Szerencsére nem vette észre a hazugságom.

Nagy keze, arcomat simogatta. Jól esett az érintése, de nem úgy, ahogy Hoseoké.

De miért gondolok most is rá?

Annyira hülye vagyok.

Itt van velem szembe egy helyes, izmos fiú, aki mellesleg szerelmes belém és én egy bunkó, faszba vagyok szerelmes, aki akaratos és lehet, hogy szeret. És azzal én mit kezdjek, hogy talán szeret? Kenjem a hajamra?

Hogy eltereljem a figyelmem J-hope-ról, hozzábújtam Jimin puha kezéhez.

Ő csak kuncogott egyet, majd elengedett és elment átöltözni. Mivel hétvége volt, ráértem arra, hogy kikeljek az ágyból.

Mikor Jimin végzett a fürdőszobában, én is bementem és neki álltam hajat mosni.

Amikor befejeztem a hajam ápolását a tükörnek támaszkodva kezdtem el gondolkozni.

Nem értettem magam. De komolyan. Jimin olyan kedves volt velem. Szerettem, de csak barátként, bár az ölelései mindig megnyugtattak, még sem éreztem azt a durranást, amit kellett volna. Fura.

Hoseok? Vele nem tudom mi van. Lehet, hogy csak játszik velem. De most egy ideig nem akarok nagyon vele beszélni és találkozni sem.

-Édesem? Minden oké? – kiabált be Jimin a csukott ajtón keresztül.

-Igen, persze – mentem a hajszárítóhoz és megszárítottam a hajam, majd kimentem Jiminhez, aki mosolyogva ölelt magához.

-Helyes vagy, mint mindig – adott egy apró csókot a számra, amin muszáj volt elmosolyodnom.

Szerelmeskedésünkből egy hangos kopogás, ami már dörömbölésnek számított, szakított meg minket.

Egyszerre kaptuk fejünket, az ajtó felé.

-Vársz valakit? – kérdeztem.

-Tudtommal nem.

Az ajtóhoz csoszogott és kinyitotta. Ám a számomra most egyáltalán nem megfelelő ember toppant be a szobába. Hoseok.

Tág pupillákkal figyeltem társalgásuk, míg észre nem vett J-hope.

-Hát te miért jöttél? – tette fel párom kérdést, amire már én is nagyon kíváncsi voltam.

-Azért, ami az enyém – mondta J-hope határozottan.

-Akkor rossz szobába jöttél, mert itt én lakok és semmi cuccod nincs itt. Ha meg lenne, azt már rég kidobtam volna – nevetett fel Jimin keserűen.

Köpni, nyelni nem tudtam. MIT KERES EZ ITT? MIT AKAR?

Az volt a mai tervem, hogy nagy ívben elkerülöm, de most egy légtérben vagyok vele és méghozzá Jimin is itt van.

Tudni akartam a választ, hogy miért van itt, ezért az ajtóhoz sétáltam. Jimin automatikusan átkarolt és csípőmnél közelebb húzott magához.

Hoseok arckifejezése nem változott semmit, ugyanolyan kemény és olvashatatlan képet vágott.

Most már ketten álltunk ott Jiminnel, érthetetlen arccal.

Egy kis ideig eluralkodott a csend, ami a kérdések tömkelegét indította el bennem.

-Nem látod azt, ami a szemed előtt folyik – mondta a lehető legbunkóbban, a mellettem lévőnek.

- BESZÉLJ MÁR ÉRTHETŐBBEN, TE ELMEROGGYANT! – ripakodott J-hope-ra.

- Még én vagyok elmeroggyant? – nevetett cinikusan – Te nem veszel észre dolgokat, amiket más, már rég észrevenne. Ugye, V? – húzta félmosolyra száját.

- Miért vonod bele őt is? Hozzám jöttél, vagy nem? – védett meg Jimin, amit Hoseok nem biztos, hogy fordítva megtett volna.

- Azért, mert ő is benne van – intézte el egy rövid mondattal, ami újra kérdéseket vetett fel bennünk.

Jimin pólójánál fogva, az ajtóhoz lökte J-hope-ot, én meg csak tehetetlenül álltam ott. Ilyenkor mit kéne tenni? Egyáltalán kinek az oldalán állok?

-Húzz el, amíg szépen mondom! – mondta a lehető legnyugodtabban, a helyzethez képest párom.

A másik fél, valamit suttogott, szinte már vicsorogva, amire Jimin, egy jó nagyot bevert neki.
Hoseok a földre rogyott. Még soha nem láttam ilyen gyengének. Őt nem szokta megrázni, csupán egy ütés.

Mi történhetett? Mit suttogott Jiminnek?