2014. augusztus 29., péntek

19.rész Danger

(Sziasztok! Meghoztuk a következő részt. Kicsit szomorúra sikeredett ez a rész, de vigasztalóul felbukkan egy új szereplő is. Reméljük tetszeni fog, és kíváncsiak vagyunk a véleményeitekre. Írhattok ide is és facebookra is^^)



Jimin Pov.

Szerelmeskedésünkből egy hangos kopogás, ami már dörömbölésnek számított, szakított meg minket.
Egyszerre kaptuk fejünket, az ajtó felé.
-Vársz valakit? – kérdezte V.
-Tudtommal nem.
Az ajtóhoz baktattam és kinyitottam, a váratlan vendégnek. J-Hope volt, de már nem tudott meglepni mivel.
-Hát te miért jöttél?
-Azért, ami az enyém – mondta J-hope határozottan, ami nem sokszor szokott lenni.
-Akkor rossz szobába jöttél, mert itt én lakok és semmi cuccod nincs itt. Ha meg lenne, azt már rég kidobtam volna – nevettem.
Odajött mellém kedvesem, majd automatikusan átkaroltam. Tudtam, hogy Hoseoknak bejön V, és ezért még jobban fel akartam dühíteni avval, hogy együtt lát minket.
Még mindig tudatlanul álltunk ott párommal az ajtóban, mert J-Hope egy normális szót sem tudott mondani, azzal kapcsolatban, hogy miért jött.
-Nem látod azt, ami a szemed előtt folyik – sziszegte Hoseok.
- BESZÉLJ MÁR ÉRTHETŐBBEN, TE ELMEROGGYANT! – keltem ki magamból.
- Még én vagyok elmeroggyant? – nevetett cinikusan – Te nem veszel észre dolgokat, amiket más, már rég észrevenne. Ugye, V? – húzta félmosolyra száját és a mellettem lévőre nézett.
- Miért vonod bele őt is? Hozzám jöttél, vagy nem? –védtem meg V-t. Nem hagytam volna soha, hogy sértegessék, vagy bántsák őt.
- Azért, mert ő is benne van – intézte el egy rövid mondattal, ami újra kérdéseket vetett fel bennünk.
Utáltam minden szót, ami kijött J-Hope szájából. Hogy keverheti bele Taehyung-ot egy ilyen dologba, amiről még azt sem tudom mi.
Megragadtam pólójánál fogva és az ajtófélfának nyomtam, azt a gyökeret.
-Húzz el, amíg szépen mondom! – mondtam, még nyugodtan, de legbelül már forrtam.
-Csibus engem szeret – suttogta fülembe.


Nem tudtam visszatartani már a dühömet, ezért egy nagy pofonnal részesítettem. Képtelen voltam elhinni azt, amit Hoseok mondott. Eleve mi az, hogy becézi V-t, és egyébként is, hogyha Taehyung őt szeretné, miért lenne velem?
J-Hope csak feküdt tovább a földön. Furcsálltam, hogy nem üt vissza. Csak nézett mögém, bambán.

-Válassz – mondta V-nek.
Most már egyből leesett, hogy mit akar mondani, az előttem fekvő.

De mi joga van ezt kijelenteni. Valószínű, hogy engem szeret, mert akkor miért is járnánk?
Egy pillanatra V-re néztem, hogy mi a reakciója erre.
Taehyung először rám nézett, majd J-Hope-ra. Láttam rajta, hogy vacillál.
Az már rég rossz, ha gondolkoznia kell ezen.
-V, ugye ez nem igaz?
-M-mi? – kérdezte.
-Az, hogy szereted J-Hope-ot – reménykedtem benne, hogy egyből letagadja, de nem így volt.
Csak állt szótlanul.


Könnybe lábadt a szemem. Tudtam a választ.
-Mióta? – kezdett remegni a hangom.
Először alig akart megszólalni, de szóra nyitotta száját.
-A-amióta ide jöttem.. a suliba – kezdett el pityeregni.
Még mindig szerettem, teljes szívemből. Nem tudtam rá haragudni, de azért szíven szúrt az, hogy már ilyen régóta csalt.
Most már én sem tudtam visszatartani könnyeim. Patakban kezdtek el hullani szememből. Fájt. Elárulva éreztem magam. Megint J-Hope nyert, megszerezte azt, amit akart.
Amíg mi V-vel társalogtunk, Hoseok felállt és önelégült mosollyal figyelt minket.
Hogy ásná el magát! Rühellem ezt az embert. Nem tudom, hogy, de most még jobban utálom őt, mint eddig. Ő tehet mindenről. V csak beleesett a csapdájába. Tudom.
És ami a legrosszabb volt, hogy mikor rájuk néztem, még össze is illettek.
A francba is, miért gondolok én ilyenekre?!
Elegem volt kettejükből, ezért ott hagytam őket, és a parkba futottam. Reméltem, hogy nem jön V utánam, de azért valamilyen szinten azt is szerettem volna, hogyha lejön és megvigasztal, vagy valami. Nem tudom mit akartam, mert már most hiányzott Taehyung.
Bele sem akartam gondolni, hogy most mit csinálhattak együtt, de akaratlanul is eszembe jutottak.
A könnyeim még mindig hullottak. Sehogy se akartak abba maradni. Olyan volt, mintha csapból öntötték volna őket.
A park, az én bőgésemtől zengett már.
Kicsit szégyelltem magam emiatt, de képtelen voltam abbahagyni. Egyfolytában V-re gondoltam és az együtt töltött időnkre. Én annyira élveztem vele együtt lenni.
Már kezdett sötétedni. Csak én voltam ott, egy padon ücsörögve.
Magányosnak éreztem magam, de most jól esett, mert ki akartam levegőztetni a fejem.
Olyan volt ez az egész nap, mint egy rossz álom. Legszívesebben azt kívántam volna, hogy ébredjek fel, és minden legyen a régi. De az a gond, hogy akkor se lenne jobb, mert V, már akkor is J-Hope-ot szerette.
A biztonság kedvéért megcsíptem karom, de nem történt semmi, tehát nem álmodom. A fenébe is.
Végre szerettem volna boldog lenni, de mint mindig ezt is J-Hope rontotta el.
Ovis korom óta ismerem Hoseokot. Soha nem engedett érvényesülni. Mindig, minden dolgomba bele szólt, vagy bele kotnyeleskedett.
Úgy éreztem, hogy Taehyunggal végre boldog lehetek. De nem. Őt is el kellet vennie tőlem.
Amint ezen gondolkoztam, még hangosabban kezdtem el bömbölni. Most, aki kívülről nézett volna ember, annak olyan lehettem, mint egy tini csaj, akit most dobott a pasija.
Nagyjából velem is ugyanez volt a helyzet. Csak én egy tini fiú vagyok és engem nem dobtak, hanem a kezdetetektől fogva csaltak.
Most kérdezem én, melyik helyzet rosszabb?
Mikor V-vel összejöttem, madarat lehetett volna fogatni velem. Soha se gondoltam volna, hogy ide fogok jutni, hogy egy fiú miatt bőgök, egy padon.
-És ez megint ki miatt van? Válasza valakinek? Persze, hogy nincs, hiszen egyedül vagyok és magamban beszélek. Istenem már meg is bolondultam?
-Mi a baj? – hallottam meg egy hangot magam mögül, ami igazán megnyugtató volt.
Hátra fordultam, és egy kifejezetten szép fiú állt velem szemben. Normális ruha volt rajta. Még nem láttam itt, ezek szerint új.

Ez olyan gáz, hogy így lát. Főleg, hogy először, és így könyvel el magának, hogy „az a parkban síros gyerek”.
Gyorsan letöröltem a könnyeim és próbáltam nem sírós hangon válaszolni, ami nem sikerült annyira jól. Igazi hangomnál pár oktávval mélyebben szólaltam meg, amin édesen felnevetett és leült mellém.
-Szóval...Miért sírtál? – kérdezte kedvesen.
Nem nagyon akartam neki válaszolni. Hiszen még csak most láttam először, és még a nevét sem tudom, csak annyit, hogy egy nagyon helyes, kedves fiúval van dolgom.

-Jajj ne haragudj, hogy nem mutatkoztam be. Kim Myungsoo vagyok – mosolyogva bólintott egy picit a meghajlás helyett, mivel ült, nem nagyon ment volna neki.
-Öhm…Én Park Jimin – biccentettem én is egyet a fejemmel.
-Elmondod, hogy mi volt a baj, amiért sírtál? – kérdezte ugyanolyan kedvességgel, mint az előbb.
-Ne haragudj, de ez nagyon személyes dolog és nem ismerlek még annyira, hogy elmondjam… Majd talán később – próbáltam én is kedvesen válaszolni, de ilyen állapotban nagyon nehéz volt.
-Semmi baj - mosolygott rám – Viszont nekem be kéne mennem a kollégiumba, mert a 12-es szobába osztottak be és már elég késő van és holnap meg suli, de még ki kéne pakolnom – eredt meg a nyelve, amin elmosolyodtam.
Szerettem a beszédes embereket, hiszen én is azt voltam.

Az elmélkedésem után leesett, hogy melyik szoba számot is mondta.
-Hiszen akkor te velem leszel egy szobában – gondolkodtam hangosan.
-Ohh…. de jó – mosolygott aranyosan.

Felmentünk a szobába és mikor beljebb mentem, az íróasztalon találtam egy levelet.


„Ne haragudj.
            V”




2014. augusztus 24., vasárnap

18.rész The Night

(Sziasztok! Bocsánat, hogy nem tudtuk szerdára hozni, de nem tudtunk találkozni a héten, csak most, hétvégén. Most visszatértünk, egy elfelejtett párossal, akikről eddig nem volt túl sok szó.
Reméljük tetszeni fog. Véleményeket várunk ide is és facebook-ra is.)

Korhatár: +18    


Rap Monster Pov.


~Flashback

Rég csaptunk ilyen nagy bulit a fiúkkal. Már hiányzott is egy pasis este, sok piával meg miegyébbel. Én rögtön az üvegek aljára néztem, és jó nagyokat szippantgattam a zacsiba is.
A sok tömény cucc elfogyasztása után, Jin szájában kötöttem ki, amit nem bántam, mert eléggé élveztem a dolgot. Szerettem volna aznap, jól érezni magam, amit meg is valósítottam.
De ez a csók, amit Jin adott nekem, az valahogy más volt, mint az összes többi az életemben. Tudom ez így első hallásra fura, meg hihetetlen, de nem hazudok, mert valamit tényleg elindított bennem, amit nem tudtam megállítani. Többet akartam este tőle, mint ez a smaci.
Miután mindenkit haza küldtek, nagy nehezen visszavánszorogtunk a szobánkba, de mivel már akkor sem bírtam magammal, már az ajtóban lecsaptam rá. Az ajtónak basztam és nyakát kezdtem el szívogatni, majd pulcsiját válláról lejjebb tolva, mellkasát is.

Kéjesen nyögdécselt. Ha nem ismertem volna, akár azt mondtam volna rá, hogy egy kibaszott ribanc.
Nagyon élveztem bőre finom illatát és ízét. Nem kegyelmeztem neki. Néha bőrébe haraptam, és egy darabig fogaim között tartottam, de egy idő után, mindig elengedtem.Mikor már meguntam, hogy csak ott ácsorgunk a falnál, erőszakosan rámartam ajkaira és elkezdtem vele, az ágy felé menni, ami nem volt zökkenő mentes, mert mindennek neki vágtam, ami az utunkban került. Annyira nem érdekelt, hogy fájt neki, mert nem hallottam, azt, hogy „Namjoon, hagyd abba”.  Szóval akkor meg miért is figyeljek oda?
Nem akartam vele túlságosan vad lenni, ezért az ágyra szépen lefektettem és lágyan simogattam az oldalát, közben szabad kezemmel, pulcsiját húztam felfelé, míg teljesen le nem szedtem róla.
Ezt kisebb sóhajokkal díjazta. Ködös tekintettel néztem le rá és halványan elmosolyodtam, lányos hangján. Maga a fiú is kurvára lányos. Egy csaj se tud annyira szép lenni, mint az alattam nyögdécselő múzsa.


Letéptem magamról a pólót. Nagyon nem bírtam, ha a partneremen kevesebb ruha volt, mint rajtam. Igaz idáig csak egy lánnyal feküdtem le, de avval azután szakítottam is, mert nem nyújtotta számomra azt az örömöt, amit kellett volna.
Újra nyakán nyaltam végig, amit megint csak egy édes sóhajjal jutalmazott. Lágyan puszilgattam nyakát, közben pedig nadrágját kezdtem el kigombolni.
Elhajoltam tőle és nadrágját lehúzva néztem meg, mennyire hevült fel, odalent a „Kicsi Jin”.
Miután szemügyre vettem meredező hímtagját, egy mosollyal arcomon felnéztem, a csukott szemű szépségre.
Gyönyörű volt, fehér bőréhez a vörösesbarna haj, ami valamiféle keretet adott arcának. Szempillái is nagyobbak voltak, mint az átlagos koreai fiúknak, ami ugyan csak nagyon vonzóvá tette, édes kis arcát.
Végig simítottam selymes bőrén és kezem, alsógatyájába vezettem. Lágyan hozzáértem farkához, amire egy halk nyögés jött ki a száján.

Először magamról toltam le a boxerem, majd lassan róla is lehúztam.
Mikor megláttam alattam meztelenül, annyira beindultam, hogy felső testét, mindenhol elkezdtem csókolni, amit jóleső sóhajokkal díjazott.
Lejjebb csúsztam, hogy számmal elérhessem férfiasságát.
Makkjára adtam egy lágy puszit, amit utána meg is nyaltam, majd hirtelen tövig bekaptam.
-NAMJOOOOON- sikkantotta a hirtelen jött élvezettől.
Egy darabig kényeztettem odalent, majd feljebb csúsztam és mutató ujjam, édes ajkai közé csúsztattam.
Nyelvével kényeztette ujjbegyem. Belőlem is kijött egy apró morgás. Kihúztam szájából ujjam.
Akaratosan toltam bele magam Jin-be.
Leszartam, hogy fáj-e neki, vagy nem. Nekem kellet ez a szex, mivel már elég régen voltam, bárkivel is.
És Jin nagyon is megfelelt számomra, hiszen gyönyörű.
Szinte vinnyogott alattam a fájdalomtól és az élvezettől, ami arra késztetett, hogy kezdjek el benne mozogni.
Kezem csípőjére vezettem, hogy még jobban benne lehessek. Arra az ütemre mozgattam csípőjét, amiben én mozogtam, hogy összhangba kerülhessünk.
Mikor már éreztem, hogy nem sok van hátra, egyre gyorsabb tempót diktáltam, amit úgy láttam, hogy még Jin is élvezett, mert elég intenzíven nyögte a nevem, vagy éppen ami kijött a száján.
Az igazat megvallva, nagyon is élveztem és ezt nagyobb morgásokkal is, tudtára jutattam. Úgy éreztem, hogy ezt a tevékenységet, vele bármeddig és bármikor tudnám folyatni.
Éreztem, hogy most fogok elmenni, ezért jelzésképpen, belemarkoltam seggébe, mire ő egy hangos nyögéssel engedte nedvét hasfalára, amire én is elélveztem.
Gyorsan vette a levegőt.
-Szeretlek – mondta azon a sexy, szívdöglesztő hangján.
-Én is – suttogtam a fülébe.
Ez után lihegve másztam le róla és szótlanul, el is aludtunk.

~Reggel~

Felébredtem Jin mocorgására, de nem keltem fel, hanem még feküdtem egy darabig, mert rettentően fájt a fejem a másnaposságtól.
Mikor Jin elment a fürdőbe, magamra kaptam az elhajított alsóm és kimentem a teraszra, elszívni egy szál cigit. Ahogy a friss levegőre értem, egyre tisztábban és részletesebben, kezdtem emlékezni az estére. Minden bevillant, bár már felébredésemkor is világos volt számomra, hogy lefeküdtem Jinnel.
Nem bántam, mert ezzel a tervvel futottam neki az éjszakának, hogy egy jót akarok dugni, jól bebaszva.
A gondolkodásomból, Jin zökkentett ki, ahogy kijött hozzám.
 -Mi volt az este? - kérdeztem, mintha nem tudtam volna. Nem akartam én elmesélni neki az egészet, az olyan kellemetlen lett volna, mert nem foglalkoztam túl sokat azzal az este, hogy ő mit akart, csak mentem a saját, kanos fejem után.
 -Semmire sem emlékszem, azt reméltem, hogy te majd fogsz.
 -Szerintem dugtunk.
- Ezt én is gondoltam. Biztos nem dereng semmi?
 - Hmm – próbáltam tettetni, hogy mennyire erősen gondolkozok – Azt hiszem, valami rémlik. Arra emlékszem, hogy azt mondtad, hogy „szeretlek” – tértem rá a lényegre, ami már nagyon érdekelt, hogy valóban úgy is érez irántam, vagy csak a sok pia beszélt belőle.
- MIT MONDTAM? - képedt el.
 - Elég őszintén mondtad, hogy ne emlékeznél rá – mosolyodtam el a meglepődöttségén.
 - Ezt hogy érted?
 Magamhoz húztam és a fülébe suttogtam – Tényleg nem szeretsz?
 - Igen, szeretlek. És akkor mi van? - csordult le egy könnycsepp arcáról – Már jó régóta, ha nem tűnt volna fel – tört el nála a mécses és bőgni kezdett - Szörnyen esett, mikor lányok kezét fogtad és csókoltad meg őket, helyettem. Tudod te, hogy ez milyen érzés?

 Nem tudtam mit mondani, mert észre sem vettem, hogy ő egész eddig belém volt zúgva. Hogy lehettem ilyen vak?
- Bocsánat – suttogtam - Majd még elgondolkozok… kettőnkön… Hagyj magamra. Kérlek.

Tisztázni akartam magammal az érzéseimet, még mielőtt olyat tennék, amit később megbánnék. Elmerengtem azon, hogy én egyáltalán, hogy tekintek Jin-re. Szerelmes vagyok-e belé?
Az este együtt töltött időnk, volt életem legszebb estélye. Minden percét élveztem, különösebben, hogy Jin-nel csinálhattam, amit csináltam.
Szerettem új dolgokat kipróbálni és belecsapni az életbe. Akkor csaknem lenne olyan nehéz, egy párkapcsolat, nem?  
Gondolkodásom végeztével, besétáltam és felöltöztem, mert már nagyon fáztam kint.
 Már késésben voltam, de leszartam. Kényelmes és lassú tempóban, elindultam a suliba.
Az első órát elkéstem, de a szünetre beértem az iskolába.
Az órák egyhangúan és unalmasan, mentek egymás után. A tesit ellógtuk, mint mindig, bár én még a parkba is késve érkeztem meg, mert a mosdóban, elvacakoltam kicsit.
Megpillantottam a fiúkat, a célpontunk előtt, és gyorsan utánuk futottam.
Kétségbeesett Jin arcát, egyből kiszúrtam. Vajon engem keresett? Mert a tekintetéből, azt vettem ki, hogy valakit eléggé keresett, a tömegben.
Annyira elbambult a kis hercegnő, hogy azt is késve vette észre, hogy az ölembe rántom.
Akkor mondtam neki először - Szeretlek – suttogtam fülébe, mint ahogy az este, Ő nekem.

~Flashback End


Most vagyunk együtt már 2 hete, és Jin azt találta ki, hogy ezt ünnepeljük meg, egy romantikus vacsorával.  – bár én nem értem, mert a 2 hét, nem egy kerek szám, amit annyira ünnepelni kéne.
Nem vagyok az a romantikus típus, de a hercegnőm, még ezt is ki tudja hozni belőlem. Bár néha nem könnyű vele, mert megőrít a rendmániájával. De én így szeretem, ahogy van.
Most elég feszült vagyok, mert ez az első randink, és én nekem még egyse volt. Félek, hogy valamit elrontok – tudom, olyan vagyok most, mint egy tini, de erről is Jin tehet.
Lassan már olyanok vagyunk, mint a friss házasok, mert együtt lakunk és mindig együtt vagyunk. Szeretem a társaságát és szeretek vele lenni. Ő olyan tökéletes számomra. Néha elgondolkozok, hogy Ő mit szerethet bennem.
Ha veszekszünk is, főleg a rendmániája miatt, mert én nekem szokásom a földön hagyni a szennyeseim. De mindig hamar kibékülünk, mert nem bírjuk sokáig, egymás nélkül. Olyan, mintha egy részemtől fosztanának meg. Annyira összenőttünk, hogy már fura, ha külön vagyunk. Kiskorunk óta ismerjük egymást, és ezért is ragaszkodunk ennyire a másikhoz.
Akkoriban nem gondoltam volna, hogy ennyire szerethetek valakit, főleg nem a legjobb barátomat. Most pedig nézz csak rám, boldog vagyok mellette, mint még soha senkivel.
-Kész vagyok – jött ki a fürdőből Jin.
Megpördült, hogy megmutassa, hogy fest. Olyan volt, mint egy kislány. 

Csak füttyentettem egyet, díjazva kinézetét és kézen fogva, elindultunk a romantikus vacsora helyszínére.














2014. augusztus 17., vasárnap

17.rész Whisper

( Sziasztok! Bocsánat a sok kihagyásért, de most itt vagyunk és sűrűbben is fogjuk hozni a részeket^^
Reméljük tetszeni fog :3. Ez a rész kicsit feleleveníti az előzőt, hogyha nem emlékeznétek már rá :D
Sok kérdést fog felvetni nektek és talán egy kicsit mérgesek is lesztek a befejezés miatt, de majd próbáljuk hamarabb hozni a választ ;)
Véleményeket várunk, ide is és Facebookra is. Jó olvasást! )



V Pov.

-Most pedig húzzál ki innen – mondta J-hope.
-Ha én megyek, V is – ragadott karon Jimin, és kifelé kezdett vezetni.
Legbelül reméltem, hogy J-hope megállít, de nem így történt. Arcára ráfagyott a tehetetlenség, és egy szó se jött ki, íves ajkai közül.
Csak követtem párom, aki kicsit ingerülten, de végigvezetett a folyosón keresztül, be a szobájába. Már „otthon” éreztem ott magam, talán jobban is, mint a sajátomban.
Mosolyogva fordított maga felé Jimin és ajkait lágyan enyéimre helyezte.
Szerintem ő jobban élvezte ezt az egészet, mint én. Nem éreztem azt a dobbanást, amit kellett volna.
Jimin észrevehette, hogy nem viszonzom a gesztust, ezért elvált, és elment lezuhanyozni.
Én csak feküdtem az ágyon és vártam, hogy Jimin végezzen, hogy én is követhessem a példáját és rendbe tehessem magam. Mikor befejezte dolgát és kijött a fürdőből, némán elmentem mellette és vettem egy frissítő fürdőt.
Jimin már feküdt az ágyban, és ahogy láttam, már aludt is. Csendesen bebújtam mellé és lehunytam szemem. Csak feküdtem az ágyban, de nem tudtam elaludni.
Azon gondolkodtam, hogy J-hope mit csinálhat. Bár nem értettem magam, hogy miért járt rajta az agyam. Lehet, sajnáltam, hogy csakúgy ott hagytuk?
Már olyan este 11 óra lehetett, de én még mindig nem aludtam, viszont Jimin elég hangosan szuszogott mellettem.
Észre se vettem, de már J-hope-val közös szobám előtt ácsorogtam.
Hogy kerültem én ide?
Kezem akaratlanul megindult a kilincs felé és benyitottam.

Hoseok elég mélyen aludhatott, mert nem kelt fel arra, hogy bementem.
-Hoseok , Hoseok… – ismételgettem nevét, hogy felkeljen.
Egy kis idő után, mocorogni kezdett, ezért leültem az ágya szélére és figyeltem, hogy mikor tér magához.
Alig tudta elhinni, hogy ki van a szobájában. Teljesen meglepődött, mikor felismert. Elég kómásan, de megszólalt - Hát..te?
-Csak… aggódtam.
-Kiért? – nézett körbe. – Jimin a szobájában van, de ezt te is tudod…
-Érted – jött ki számon első gondolatom -Miért tetted? –emlékeztem vissza, az estére.
-Jiminnel nem vagyunk túl jó barátok – leplezte magát, tipikus szövegével.
-Jó, de azt máshogy is meg lehetett volna oldani. És amúgy sem csak őt bántottad – szomorodtam el, ahogy visszagondoltam.
 -Meglehet. De azért nem az a legjobb dolog mikor haza érek, hogy a szobámban hemperegtek.
-Bocsánat – mondtam őszintén.
-M-mit?
-Azt, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Nem akartam.
Könnyek gyűltek össze szemem sarkába és lehullott egy, a fehér egyneműre.
-Nem a te hibád.
-D-de – szipogtam.
Lassan ajkaimra hajolt. Hagytam, hogy kényeztesse párnácskáim. Nem tagadom, tetszett. Talán jobban is, mint a Jimintől kapottak.
Gyengéden ajkamra harapott. Tudtam, hogy mit akart ezzel jelezni. Akármilyen nehéz is volt tőle elválnom, de eltoltam magamtól.
-E-ezt nem szabadna. Nekem pasim van.
-Pedig már jó sokszor csókolóztunk – válaszolta, kicsit lenéző hangon.
-Te ezt nem érted. Minden egyes csókoddal kizökkentesz. Azt sem tudom, hogy neked jelentenek- e ezek a csókok valamit?
-Miből zökkentelek ki?
-H-hát csak összezavarod az érzéseimet. De válaszolj a kérdésemre! – ütöttem meg sértődötten.
-Jelentenek, és pont ezért nem szeretem Jimint körülötted ólálkodni, látni –nézett el másik irányba, hogy kerülje a szemkontaktust.
-T-tényleg? Akkor t-te… féltékeny vagy? – legszívesebben ugrálni tudtam volna boldogságomban. De miért örültem ennyire, csak egy mondattól?
-Lehet
Elegem volt abból, hogy mindig játszott velem. Ha érez irántam valamit, akkor vállalja is fel.
Felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.
-Amíg te sem tudod, mit érzel, ne keress!
-NE! – állított meg, csuklómnál fogva.
-Hiányzol. Legalább a-aludj itt.
Arcán valami felcsillant, amit egyből tudtam mi lehet. Egy könnycsepp volt az.
-Hoseok, te sírsz? – ültem vissza, arcát vizslatva.
-Igen bazd meg! És akkor mi van? Nekem nem szabad?
-D-de, nem azt m-mondtam. Bocsánat – öleltem meg, mert nem szerettem másokat sírni látni. Mindig késztetést éreztem arra, hogy megvigasztaljam azt, aki sír.
Biztosan meglepődhetett tettemen, mert nem csinált semmit, csak egy kis idő után viszonozta az ölelésem és éreztem, ahogy egy lágy puszit lehel fejem búbjára, amire egy picit megborzongtam.
Annyira jó volt és megnyugtató, ahogy karjaiban voltam, hogy azt szavakba se lehetett volna önteni.
Mikor már majdnem elaludtam ölelésében, azt vettem csak észre, hogy kezei derekamra simultak és lágyan elfektetett az ágyon. Fölém tornázta magát és lassan feljebb tolta rajtam a pólót. Mikor selymes ajkai hasamhoz értek, azt hittem, hogy mentem, ott helyben felnyögök egyet. Olyan érzés volt, mintha egy selyem takarót terítettek volna a hasamra.
Mikor magamhoz tértem, a mese világból, észrevettem, hogy J-hope fölöttem támaszkodik és kedvesen mosolyog rám.
Nagyon lassan elkezdett közeledni ajkaim felé, amire én automatikusan becsuktam szemeim és vártam, hogy puha szája enyémhez érjen.
Mikor ez megtörtént, újra megéreztem, hogy lágyan bele harap alsó ajkamba. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy nyelvemmel akar játszadozni. Én is vágytam nyelve érintésére ezért leengedtem alsó párnám és vártam, hogy ízlelője bebarangolja számat. Elég nehezen fogta fel, hogy engedélyt adtam neki, mert csak később dugta át a nyelvét, viszont mikor megéreztem meleg izmát, belesóhajtottam a csókba.
Egy kis idő múlva elvált tőlem és szemeimben nézett.
-Tae-Taehyun….. é-én lehet, hogy…szeretlek.
-Mi?? – képedtem el. Egyszer azért mert azt mondta, hogy szeret, másodszor meg azért, mert nem egyenesen mondta ki a dolgot.
-Szeretlek….lehet – suttogta az utolsó szót.
-Hoseok. Mi az, hogy lehet? Ha ezt a fontos szót kimondod, akkor légyszíves ne tedd hozzá, hogy lehet, mert ez úgy jön le, hogy nem vagy benne biztos…- itt vártam egy kicsi majd kimásztam alóla – Szóval, amíg nem vagy tisztában az érzéseiddel, addig ne keress. – indultam el megint kifelé.
-Miért? Te talán szeretsz engem, hogy ennyire felháborodsz egy „talán” szón? – kelt fel és utánam jött, majd magához húzott. –És egyébként is, még Jiminnel vagy, szóval én lehetnék felháborodva, hogy az én Csibusom egy kis kurva – markolt bele a fenekembe, mire kitágultak a pupilláim – De neked ezt is elnézem – simított végig hátsó felemen.
Felháborodva néztem, csillogó szemeibe.
Láttam benne, hogy szeret, hiszen akkor nem lennénk ilyen helyzetben, itt.
-Szeretsz? – tettem fel neki és elmosolyodtam.
-Lehet – nevette el magát, amit én is megtettem, mert ez már röhejes volt.
-Hoseok, ne már - kuncogtam és félénken, de hozzábújtam.
Kezét fenekemről, csípőmre vezette és államnál, megfogta fejem. Újra ajkaimra hajolt, de én elhúztam magam és kibontakoztam az öleléséből.
-Visszamegyek Jiminhez – mondtam halkan.
Köszönés nélkül kimentem Hoseoktól és becsuktam az ajtót, majd vissza mentem barátomhoz. Lassan befeküdtem mellé és közelebb bújtam hozzá. Igazából csak azt akartam kipróbálni, hogy mit érzek nála, mikor hozzá vagyok olyan közel, mint az előbb J-hope-hoz.
Inkább nyugtató volt Jimin ölelése. Automatikusan ölelt át, még álmában is. Jiminben inkább azt szerettem, hogy gyengéd és kedves volt velem, olyan mintha a legféltettebb kincse lettem volna. Semmi áron nem szomorítanám el azzal a hírrel, hogy én nem érzek szerelmet iránta. Ő olyan jó hozzám, én meg a háta mögött csalom. Belegondolni is borzalmas. Undorodom magamtól, hogy hogy tehetek ilyet, egy olyan emberrel, aki ennyire szeret.
Saját magam szitkozása közben, mély álomba merültem.
Reggel, párom ébresztett, lágy csókjával.
Pilláim kipattantak, de nem attól az érzéstől, amit Jimin csókjának kellett volna kihoznia belőlem, hanem a hirtelen érintéstől.
-Jó reggelt, kicsim – nézett álmos szemeimbe.

-Jó reggelt – tápászkodtam fel az ágyból.
Mikor teljesen felültem, Jimin azonnal megölelt és magához húzott. Mivel szembe voltam vele, adott egy puszit a homlokomra. Én csak halványan elmosolyodtam és a fejem, a mellkasának döntöttem.
-Mi a baj, kiscica? – simogatta fejem búbját.
-Semmi – néztem fel rá mosolyogva, hogy nehogy lelepleződjek előtte. Szerencsére nem vette észre a hazugságom.
Nagy keze, arcomat simogatta. Jól esett az érintése, de nem úgy, ahogy Hoseoké.
De miért gondolok most is rá?
Annyira hülye vagyok.
Itt van velem szembe egy helyes, izmos fiú, aki mellesleg szerelmes belém és én egy bunkó, faszba vagyok szerelmes, aki akaratos és lehet, hogy szeret. És azzal én mit kezdjek, hogy talán szeret? Kenjem a hajamra?
Hogy eltereljem a figyelmem J-hope-ról, hozzábújtam Jimin puha kezéhez.
Ő csak kuncogott egyet, majd elengedett és elment átöltözni. Mivel hétvége volt, ráértem arra, hogy kikeljek az ágyból.
Mikor Jimin végzett a fürdőszobában, én is bementem és neki álltam hajat mosni.

Amikor befejeztem a hajam ápolását a tükörnek támaszkodva kezdtem el gondolkozni.
Nem értettem magam. De komolyan. Jimin olyan kedves volt velem. Szerettem, de csak barátként, bár az ölelései mindig megnyugtattak, még sem éreztem azt a durranást, amit kellett volna. Fura.
Hoseok? Vele nem tudom mi van. Lehet, hogy csak játszik velem. De most egy ideig nem akarok nagyon vele beszélni és találkozni sem.
-Édesem? Minden oké? – kiabált be Jimin a csukott ajtón keresztül.
-Igen, persze – mentem a hajszárítóhoz és megszárítottam a hajam, majd kimentem Jiminhez, aki mosolyogva ölelt magához.
-Helyes vagy, mint mindig – adott egy apró csókot a számra, amin muszáj volt elmosolyodnom.

Szerelmeskedésünkből egy hangos kopogás, ami már dörömbölésnek számított, szakított meg minket.
Egyszerre kaptuk fejünket, az ajtó felé.
-Vársz valakit? – kérdeztem.
-Tudtommal nem.
Az ajtóhoz csoszogott és kinyitotta. Ám a számomra most egyáltalán nem megfelelő ember toppant be a szobába. Hoseok.
Tág pupillákkal figyeltem társalgásuk, míg észre nem vett J-hope.
-Hát te miért jöttél? – tette fel párom kérdést, amire már én is nagyon kíváncsi voltam.
-Azért, ami az enyém – mondta J-hope határozottan.
-Akkor rossz szobába jöttél, mert itt én lakok és semmi cuccod nincs itt. Ha meg lenne, azt már rég kidobtam volna – nevetett fel Jimin keserűen.
Köpni, nyelni nem tudtam. MIT KERES EZ ITT? MIT AKAR?
Az volt a mai tervem, hogy nagy ívben elkerülöm, de most egy légtérben vagyok vele és méghozzá Jimin is itt van.
Tudni akartam a választ, hogy miért van itt, ezért az ajtóhoz sétáltam. Jimin automatikusan átkarolt és csípőmnél közelebb húzott magához.
Hoseok arckifejezése nem változott semmit, ugyanolyan kemény és olvashatatlan képet vágott.
Most már ketten álltunk ott Jiminnel, érthetetlen arccal.
Egy kis ideig eluralkodott a csend, ami a kérdések tömkelegét indította el bennem.
-Nem látod azt, ami a szemed előtt folyik – mondta a lehető legbunkóbban, a mellettem lévőnek.
- BESZÉLJ MÁR ÉRTHETŐBBEN, TE ELMEROGGYANT! – ripakodott J-hope-ra.
- Még én vagyok elmeroggyant? – nevetett cinikusan – Te nem veszel észre dolgokat, amiket más, már rég észrevenne. Ugye, V? – húzta félmosolyra száját.
- Miért vonod bele őt is? Hozzám jöttél, vagy nem? – védett meg Jimin, amit Hoseok nem biztos, hogy fordítva megtett volna.
- Azért, mert ő is benne van – intézte el egy rövid mondattal, ami újra kérdéseket vetett fel bennünk.
Jimin pólójánál fogva, az ajtóhoz lökte J-hope-ot, én meg csak tehetetlenül álltam ott. Ilyenkor mit kéne tenni? Egyáltalán kinek az oldalán állok?
-Húzz el, amíg szépen mondom! – mondta a lehető legnyugodtabban, a helyzethez képest párom.
A másik fél, valamit suttogott, szinte már vicsorogva, amire Jimin, egy jó nagyot bevert neki.
Hoseok a földre rogyott. Még soha nem láttam ilyen gyengének. Őt nem szokta megrázni, csupán egy ütés.

Mi történhetett? Mit suttogott Jiminnek?